Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerint szabályszerűen működik a Tatai Környezetvédelmi Zrt.Közzététel: 2012-02-16 | |||
Minden rendben van Almásfüzitőn a vörösiszap-tározóknál Mindenben megfelel az előírásoknak az a tevékenység, amelyet a Tatai Környezetvédelmi Zrt. végez Almásfüzitőnél – áll abban a levélben, amelyet dr. Fazekas Sándor, a környezetvédelemért is felelős, vidékfejlesztési miniszter küldött válaszként Jávor Benedeknek, az LMP képviselőjének írásbeli kérdésére. |
|||
|
|
|||
|
A parlament honlapján nyilvánosan közzétett levél azért is érdekes, mert korábban a Greenpeace többször vádolta meg a tatai céget azzal, hogy veszélyezteti a környezetet. Most a miniszter, az ismételt hatósági vizsgálatokra, valamint az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének szakvéleményére hivatkozva kifejti, hogy a Zrt. olyan technológiát alkalmaz a vörösiszap-tározó pormentesítésekor, amely „korszerű, az EU-ban és világszerte elfogadott, ajánlott és alkalmazott hulladékkezelési gyakorlat.”
A miniszteri válaszban az is szerepel, hogy az ellenőrző kutakból vett mintákból megállapítható, hogy a szennyezőanyag-koncentráció a mentesítő munka megkezdése óta lassan csökken, illetve stagnál.
A vörösiszap-kazetták gátjai megfelelnek az árvízvédelmi töltések műszaki követelményeinek. A gátakat a hatóságok heti gyakorisággal ellenőrzik.
Megdőlt a Greenpeace másik vádja is, a terület természet- és tájvédelmi szempontból országosan nem védett, nem része a NATURA 2000 hálózatnak – áll a miniszteri levelében. Így az itt folyó munka természet- és tájvédelmi érdekeket már csak ezért sem sért.
Fazekas Sándor emlékeztet, hogy utasítására az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség soron kívül megvizsgálta a Tatai Környezetvédelmi Zrt. engedélyét és annak kiadásának körülményeit. A vizsgálat azt állapította meg, hogy minden szabályos a cég engedélyével kapcsolatban. Az ellenőrzés kiterjedt a tározó állapotára is, és arra a megállapításra jutott, hogy a tározó műszaki szempontból is rendben van.
A miniszteri válasz így cáfolja a Jávor Benedek levelében hivatkozott Greenpeace-es állításokat.
Fazekas Sándor miniszter válaszából az is kiderül, hogy amellett, hogy a Tatai Környezetvédelmi Zrt. az előírásoknak megfelelően működik, tevékenysége nyomán javul a környezeti állapot.
Fazekas Sándor miniszter válasza elolvasható: http://www.parlament.hu/irom39/05697/05697-0001.pdf címen.
További információ: Cseszregi Róbert szóvivő, Tatai Környezetvédelmi Zrt. sajtoszoba.tkv.hu almasfuzito.tkv.hu mobil: + 36 30 570 4939 e-mail: cseszregi.robert@tkv.hu, kommunikacio@tkv.hu |
|||




